Eltec Holding Kft.

ELTEC

A cég 1994 óta kábelköteg gyártással és fröccsöntéssel fogalakozik a jármű- és gépipar számára. A gyártás 3.000 m2-en, 120 fővel történik jelenleg. A termékek 95%-át nyugat európai exportra készíti. Az évek során – ahogy a termelés súlypontja a globalizáció és különféle gazdasági kényszerek nyomán mindinkább Ázsiába helyeződött át – az Eltec a globális trendekhez igazodva, a kis és közepes nagyságú megrendelések területén jelentős szakértelemre tett szert, amit a gyors reakcióidő és a nagyfokú rugalmasság jellemez. Jelenleg a társaság 5.000 alapanyag felhasználásával mintegy 600 különféle termékcsoportot, ezen belül összesen 12.000 féle terméktípust állít elő. A kiemelt megrendelők szállítási igényeit három napon belül tudja teljesíteni. Az utóbbi években cég kiterjesztette a termékpalettáját a repülőgép-, a hadi- és a vasútipari alkatrészek gyártásával is. A társaság gyártóberendezéseinek 80%-a – a számítógéppel vezérelt vágóberendezéseket és a műanyag fröccsöntő berendezéseket is ideértve – 10 évnél fiatalabb. Ezek mellett az Eltec kiöntőrobottal, ultrahangos hegesztő berendezésekkel, automata bandázsológépekkel és axiális tekercselő berendezésekkel végzi termelő tevékenységét. A vezetékeken, a csatlakozóelemeken és a kábelkötegeken tintasugaras jelöléssel, illetve lézer pointerrel tünteti fel a műszaki adatokat. Elektronikus tesztberendezéseit az Eltec a megrendelői igények figyelembevételével fejlesztette ki. A társaság valamennyi termékét teljes körű elektronikus ellenőrzésnek veti alá, vizsgálja többek között a vízállóságot és a nagyfeszültség elleni védőszigetelést. Az Eltec mérnökei a megrendelők különleges igényeinek megfelelően személyre szabott speciális vizsgáló berendezéseket is kidolgoztak. A nyersanyagok, valamint a félkész- és késztermékek tárolása számítógép-vezérelt automata raktárhelyiségekben történik. Minden tételt egyedi sorszám azonosít. A nyilvántartást és az anyagmozgatást a telephelyre való beérkezés időpontjától a megrendelő részére történő kiszállítás időpontjáig vonalkódos rendszer biztosítja. Az anyagok nyomon követhetősége a telephely teljes területén biztosított. A társaság sajátos igényeinek figyelembevételével kifejlesztett és integrált szoftverrendszerek költséghatékony készletgazdálkodást, termelést és minőségbiztosítást tesznek lehetővé, továbbá mind a megrendelők, mind a beszállítók felé gyors és pontos információt biztosítanak. A rendelések fogadása, a szállítás, a számlázás, a belső adminisztráció, a dokumentumok kezelése és a külső, belső kommunikáció is elektronikusan zajlik. Az Eltec vállalati kultúrája azon az egyszerű, ugyanakkor minden téren letisztult kiválóságra való törekvésünket kifejező elven alapul, amelyet szlogenünk így ragad meg tömören: „Nulla hiba”

Cím
1106 Budapest, Tündérfürt u. 3-5.
Telefon
+36-1-335-8330
Fax
+36-1-335-8331
E-mail